RAW Összefoglaló, július 23. – A bejelentés

Négy hétre a SummerSlamtől körvonalazódni látszik a RAW által szolgáltatott program, amely Universal övmeccset is foglal magába. Mai adásunk Dean Ambrose szülővárosából, az Ohio állambeli Cincinattiból jelentkezik.

Meglepettségünk nem is lehetne nagyobb, hisz az adás nyitányán nem más kér szót a ringben állva, mint a szervezet irányítója, Vince McMahon. Cincinatti közönsége nagy szeretettel fogadja a Chairmant, aki egyrészt köszönt bennünket a RAW-n, másrészt felkonferálja Triple H-t és Stephanie-t, akik már érkeznek is a bejárat felől. Steph bemutat egy roppant üzleti kézfogást Angle-lel, Hunter azonban csak megvetően méri végig korábbi ellenlábasát.
Vince mellé érve, elsőként Stephanie-t hallhatjuk. Mint mondja, ritka dolog a történelemírás, és az olyan pillanatok megteremtése, amelyekre életünk nagyrészében emlékezhetünk.
Hunter folytatja, méghozzá azzal, hogy elismerje a WWE Szupersztárjait. Nem csak azokat, akik most a rámpán állnak, hanem a többi brand résztvevőit is. Az ehhez hasonló esték miattuk jöhetnek létre. Az elkötelezettségük, a fáradozásaik, a vérük, a verejtékük, valamint a könnyeik teszik lehetővé. Mindazonáltal, nem egyedül hajtják ezt végre. Egy gigantikus gépezet működik mögöttük. Adott továbbá a kötelék, amely akkor szövődik, amikor belépsz a ringbe és egy társadra bízod a testi épséged. Hunter kiemeli, hogy sosem tapasztalt még erősebb köteléket, mint amely a jelenkor Szupersztárjai között fonódott. Megkéri a hölgyeket, hogy lépjenek előre. Tudatja velük, hogy a mögöttük látható srácok teljes mértékben támogatják őket, mint ahogy a WWE Univerzum is. Az első naptól fogva, minden pillanatban a támogatásukról voltak biztosítva. Néhányan könnyes szemmel tették ezt, hisz újra és újra ellopták a showt. Triple H kijelenti, hogy mindhárman mérhetetlenül büszkék rájuk.
Végül Stephanie-tól hallhatjuk, hogy mindehhez nagyban hozzájárult a közönség, akik hangot adtak nemtetszésüknek, és az abból fakadó óhajaiknak. A 30 másodperces meccsekből főmeccsek lettek, a Dívákból pedig Szupersztárok. Itt a színtér ahhoz, hogy bizonyítsák bármit el tudnak érni. Október 28-án, megrendezésre kerül a történelem első női-vonatkozású PPV-je, amelyen 50 birkózó vesz részt. Az eseményt Evolution névre keresztelik, és tartalmaz(za) majd;

-RAW Women’s Championship meccset
-SmackDown Women’s Championship meccset
-NXT Women’s Championship meccset
-NXT UK Women’s Championship meccset
-A 2. Mae Young Classic Fináléját
-Többek között Lita és Trish Stratus visszatérését

Axel és Dallas a backstage-ben próbálnak felocsúdni a mámorból, amelyet a címek megszerzése gerjesztett.

Eliast láthatjuk és hallhatjuk, először az este folyamán. Szokjunk hozzá, hisz egyrészt albumot kapott, másrészt dokumentumfilmet vetítenek róla a RAW-t követően.

Deleters of Worlds vs. B-Team (C) – RAW Tag Team Championship
Matt és Bray a PPV által ejtett csorbát igyekeztek kiköszörülni a lehető leggyorsabban. Matt előtt hamar kínálkozott egy nagy lehetőség, de a Twist of Fate-et követően hiába kopogtatta Axelt – Dallas mentette a meccset és ezáltal a címeket. Wyatt szerette volna hatástalanítani Bo-t, azonban ő egy hathatós manőverrel előnyt kovácsolt a helyzetből. Rálökte Wyattet a szőnyegen heverő párosra, Axel pedig nyomban átfordította és kopogtatta Hardyt!
A bajnokok számára üröm az örömben, hogy csak elszenvedtek egy-egy finishert a trónfosztottaktól, így végül Bray és Matt pózolt a vereség dacára alélt riválisaik fölött.

Finn Bálor társalog jókedélyűen Chad Gable-lel, amikor is valaki elsétál mellettük Bálor bőröndjével. Rögtön jön egy másik pali, akinél meg Bálor dzsekije nyugszik. A Szupersztár megérdeklődi a helyzetet, mire a statiszta közli, hogy Corbin utasítására új öltözőbe költöztetik Bálor holmiját. Erre már az ír is felkapja a fejét, de csakhamar tudatosul benne a dolgok mibenléte. Cuccai egy kidekorált kutyaház mellett találhatóak. Érkezik Corbin, aki elmondja, hogy Bálor PPV-sikere nyomán túl számottevő ahhoz, hogy ne rendelkezzen saját öltözővel. Bálor viszont nem gurul dühbe, sőt.. Úgy tesz, mint aki végtelenül örül az új helynek. Corbin erre bepöccen, és kiír Bálornak egy meccset ma estére Drew McIntyre ellen.

Bayleyt és Sasha-t láthatjuk a backstage-ben. Előbbi újságolja, hogy túlvannak egy hosszas beszélgetésen. Ráeszméltek, hogy nézeteltéréseik csak erősebbé tették a kapcsolatukat. Sasha szerint osztoznak az álmaikon, amelyek ráadásul egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek Stephanie bejelentésének következtében. Bayley feledtébb örül annak, hogy Sasha így látja a dolgokat.

Sasha Banks & Bayley vs. Samantha Simon & Karen Lundy
A helyi kötődésű tehetségek, persze nem tudtak komolyabb ellenállást produkálni. Banks feladatással szerezte meg a győzelmet!

Érkezik a kötelek közé Braun Strowman, aki a napokban Indiában promótálta a WWE-t. Mr Monster in the Bank mikrofont fog, hogy aztán felhívja a figyelmet a két leginkább felkapott témára. Egyfelől az Evolution PPV-re, amelyért gratulálni szeretne a divíziónak; kiváltképp Mixed Match Challenge partnerének, Alexa Blissnek. Másfelől a Roman és Bobby között érlődő ellentétre, amely ma este egy az egy elleni összecsapást eredményez, annak érdekében, hogy eldőljön melyikük lesz Brock Lesnar ellenfele a SummerSlamen. Strowmant azonban nem különösebben érdekli, sem ez, sem pedig az, hogy ki keveredik ki győztesen, ugyanis elhinti, hogy be fogja váltani a táskát.
Kevin Owens szakítja őt félbe. Kevin egyszerűen nem akar hinni a fülének.. Azok után, amit Braun tette vele a PPV-n, képes kijönni ide és a világbajnoki címről beszélni? .. Amikor Kevin megpróbált összebarátkozni Braunnal, azt a szíve legmélyéről tette. Például a tízéves fia miatt, aki átvehette volna Nicholas annak nyomán, hogy az apja összehaverkodik Braunnal. Ő azonban összetörte a kis Owen álmait a pillanatban, mikor levetette Kevint a ketrecről. Eddig egy misztikum vette őt körbe a gyermekei előtt, most viszont megrémülnek tőle, amint fájdalmas arcal araszol le otthon a lépcsőn. Kevinnek családja van, Braun pedig veszélyeztette a megélhetését. Nem maradt hát más választása Owensnek, mint elvenni minden fontosat Strowmantől.
Strowman szeretné, ha megpróbálná.
Owens erre kijelenti, hogy megnyerte a meccsüket az Extreme Ruleson. Neki nem maradt bizonyítanivalója, ellenben Braunnal, akinek ráadásul még csak most kezdenek szaporodni a problémái.
Corbin csatlakozott, mondván Stephanie felhatalmazta, hogy kézbe vegye az ügyet. Úgy véli, Strowmannek meg kell tanulni kordában tartani az érzelmeit. Talált is valakit, aki segít ebben Braunnak. Jinder Mahal jelent meg, ám végül pórul járt Sunillel együtt. GET THESE HANDS!

Natalya vs. Mickie James
Újabb női meccs, amelyet némi meglepetésre Mickie nyert meg.

Roman Reignst hallhatjuk, mégpedig egy ígéret kíséretében. Le fogja győzni Bobby Lashleyt. Nem tulajdonít túl nagy jelentőséget az Extreme Ruleson elszenvedett vereségnek, amelytől szerinte ő még ugyanúgy a szervezet igáslova, nem mellesleg legmeghatározóbb Szupersztárja.

Akam és Rezar új kihívások elé néztek, de kénytelenek voltak megint csak a Titus Worldwide-dal foglalatoskodni.

Stephanie indulásra készen. Angle osztja meg vele, hogy az adás előtt voltak aggályai, de a megszületett bejelentés végül büszkévé tette őt..
Owens és Corbin érkezik meg. Előbbit nagyon érdekli, hogyan kívánják kezelni ezt az ügyet Strowmannel, aki veszélybe sodorta a karrierjét. Owens revansot akar.. Angle visszakérdez; újra össze akar csapni Strowmannel? Owens helyesel, de csak egy feltétellel hajlandó ringbe lépni, méghozzá ha terítékre kerül Strowman táskája. Ha Kevin nyer – mindegy hogyan, akár DQ-val vagy kiszámolással – a táska az övé lesz.. Angle ezt elfogadhatatlannak tartja, Stephanie-nak azonban tetszik az ötlet és hivatalosítja a mérkőzést.

Tyler Breeze vs. Mojo Rawley
Mojo újabb sikert aratott.

Ziggler és McIntyre a képen. Megosztják a sikerreceptjük titkát, amely előre megfontolt stratégián alapult. Át akarták venni a hatalmat a RAW fölött.

Finn Bálor vs. Drew McIntyre
A meglehetősen pörgősre sikerült találkozón Bálor került fölénybe, ám a Coup de Grace-ig már nem jutott el. Ziggler beavatkozása DQ-t eredményezett.. Kettő az egyben támadták Bálort, míg nem aztán megérkezett Seth Rollins. Kitakarították a ringet, Angle pedig kiírt egy tag team meccset most azonnali kezdéssel.

Finn Bálor & Seth Rollins vs. Drew McIntyre & Dolph Ziggler
Kimondottan jóra sikeredett csatát rittyentettek a srácok kellő izgalommal fűszerezve. Rollins nem bírt McIntyre-rel, de végül utat talált a skót semlegesítésére. Ziggler védtelen maradt, az Architect így könnyűszerrel csapott le a Stomppal. Kopogtatta Zigglert, aki ekkor még nem is sejthette mennyire kár ezért a vereségért..

Roman után, természetesen Bobby is megosztja a maga gondolatait. Állítása szerint pontosan az ilyen nagy meccsekért tért vissza. Romannek már megvoltak a maga lehetőségei Brock ellen, de képtelen volt élni velük. Bobby úgy véli, most rajta a sor és tudatni is fogja ezt Lesnarral, amint legyőzte ma Reignst.

Ember Moon vs. Liv Morgan
Moon javította a múltkori kisiklást, és győzelmet szerzett aktuális mérkőzésén.
Rollinst hallhatjuk a backstage-ből. Kisebb tárgyalást folytatott Kurttel, aki kiírt neki egy meccset a SummerSlamre. Egy meccset, az általa ma este lenullázott Dolph Ziggler ellen az Interkontinentális övért.

Bobby Lashley vs. Roman Reigns
Elérkeztünk a főeseményhez, amely a SummerSlam jegyében vívódott. Ezúttal is maximumon pörögtek a srácok, Lashley pedig igyekezett a jól bevált taktikánál maradni. Sokáig kerülte a legszámottevőbb Reigns rohamokat, főként a Superman Punchból egyenesen következő Speart. A ringen kívül fordítani tudott a kockán, majd Speart osztott ki a ringszőnyeggel kellemetlen találkozást eszközölő Romannek – aki viszont kitört a manőverből.. Lashley felkészült a másodikra, de kontrával találta szemben magát. Az első Spear-kísérletet még hárította, ám a második elől már nem volt menekvése. Reigns kopogtatott, és ezzel kvalifikált a SummerSlamre!

Lashley sportszerű volt, és egy kézfogás tükrében elismerte legyőzőjét.

Folytatás jövő hétfőn Miamiból! Visszatér – legalábbis papíron be van jelentve – Lesnar, hogy konfrontálódjon Reignsszel. Itt lesz továbbá az eltiltásból visszatérő első számú kihívó, Ronda Rousey. Seth Rollinst egy az egyben láthatjuk Drew McIntyre ellen, Finn Bálor pedig ismételten megütközik Constable Corbinnal.

Tartsatok velünk legközelebb is!

A SummerSlam PPV eddig ismert mérkőzései:
*Ronda Rousey vs. Alexa Bliss (C) – RAW Women’s Championship
*Kevin Owens vs. Braun Strowman – A Money in the Bank táskáéért
*Seth Rollins vs. Dolph Ziggler (C) – Intercontinental Championship
*Roman Reigns vs. Brock Lesnar (C) – Universal Heavyweight Championship

7 című bejegyzés “RAW Összefoglaló, július 23. – A bejelentés” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Én úgy gondolom hogy Lesnar nem fogja leadni Romannak az övet! Azt mondják nincsen beleszólása, de nem véletlenül említették a balhét a Wrestlemanian! Romant amúgy se kedveli, Braunnak meg leadná! Ezt ő maga nyilatkozta!
    Azt hiszem ugyanaz lesz mint a 31.Wrestlemanián!
    Nem bírnak majd egymással, és a táskatulajdonos( Strowman) jön és pusztít!
    A másik meccs ami elég fontos karakterépítés szempontjából az a Becky Lynch vs Carmella. Beckynek nyernie kell!

    Véleményem a szervezetről most ez:
    Nem tudom ti hogy vagytok vele de én szivesebben látnék sűrűbb övváltásokat, mert amit most csinálnak az nem a legjobb.

    Kedvelés

  2. Lesnar vs Roman meccs hát nem nagyon érdekel nincs kedvem végignézni ahogy Reigns végig fetrengi a ringet és azután hirtelen felpattan és győzz remélem lesz más meccs is ami érdekes.

    Kedvelés

  3. a csak női PPV érdekesnek hangzik
    remélem komolyan is veszik majd és nem olyan lesz mint a szaudi royal rumble

    Wyatték megint ilyen viccel veszítenek… legalább heel turn jött a végén
    most már kezdhetnének valamit velük mert amúgy jól dolgoznak együtt és mindkettejük karakteréből ki lehetne hozni valami nagyot

    a Sasha-Bayley barátkozás meg remélem lassan végetér és csak a női PPVre akarják időzíteni a meccsüket

    Kevin remélem legyőzi valahogy Braunt és megkapja a táskát
    még mindig nem értem hogy hogy lehet a bully Braun a face a történetben

    Romannek meg örülök
    szerintem jobb mint Bobby de már én is ott tartok hogy bárki lehet bajnok csak legyen jelen

    Kedvelik 1 személy

  4. Semmi extra nem volt.
    De azért érdemes pár dolgot kiemelni.
    Kezdjük a női ppv-vel, korábban mondtam már, hogy nem hoz annyira lázba, mint egy hétköznapi ppv, de így, hogy mindkét brand képviselteti magát, akár érdekes is lehet, olyanok is szószoz juthatnak, akik nem férnek fel egy átlagos cardra, biztos nem lesz rossz.
    Érdemes megemlíteni a táska körüli hercehurcát, ezekkel a megkötésekkel ugyanis egyáltalán nincs kizárva, hogy strowman kikapjon.
    2 esélyes a dolog, vagy inkább 3.

    Braunt szépen felépítették a 0-ról olyannyira, hogy bárhol és bármikor hiteles bajnok lenne, nem biztos, hogy okos lenne elvenni tőle a táskát, meggyengítené.

    Viszont az érem másik oldalán ott van az, hogy neki semmi szüksége nem lett volna a táskára, a nélkül is hiteles bajnok lenne, tehát benne van a pakliban, hogy strowman a múltkorihoz hasonlóan elpusztítja ko-t emiatt dq-val elbukja a táskát, így a karaktere nem gyengül, ellenben owensnek megváltás lenne a táska.

    Viszont az is lehetőség, hogy azért vennék el tőle a táskát, mert strowman túl értékes ahhoz, hogy elbukja a beváltást, ezért owensnek adják, aki aztán sikertelenül váltaná be, ez azt is jelentené, hogy lesnar marad a bajnok minimum a wm-ig.
    (de Isten ments)

    A main eventről nem érdemes szót ejteni, mindenki tudta, hogy ez lesz.
    Viszont a universal meccsről már annál inkább.
    Ugyanis bármennyire is unalmas a reigns-lesnar, ez lesz a summerslam legvárósabb meccse.
    Ezen a meccsen múlik, hogy lesz e bajnoka a rawnak, vagy ismét eltűnik hónapokra, mert lesnar a rumbleig biztosan nem fog címet védeni, ha rajtahagyják az övet.
    Illetve ezen a meccsen múlik reigns sorsa.
    Ha brock ismét megfekteti ( ͡° ͜ʖ ͡°) akkor ő többé nem lesz hiteles kihívó, az eddigi találkozásaikon mindig brock dominált, hiába gázolt át reigns előtte mindenkit, semmi nem volt lesnarhoz képest, ez ígyvolt a feudokban és meccsekben egyaránt, a legutolsót leszámítva, a grr-en egyenlőként volt bookolva.
    Ha ismét lefektetik neki neki annyi, sosem lesz többet hiteles kihívó, és valószínű mégjobban meg fogják utálni, ha az öreg komolyan gondolja, hogy belőle akarja a wwe arcát, akkor most vagy soha, felesleges tovább húzni, minden adott, egy bajnok akinek erősebb karaktere van, mint bárkinek, ráadásul sikeresen megutáltatta, egy kihívó, akit minél tovább húzzák annál jobban megutálnak, és a wwe II. legnagyobb ppv-je a wm után.
    Felesleges tovább húzni az emberek idegeit, rá kell adni az övet romanre, vagy legalábbis el kell venni brocktól.

    Kedvelés

  5. Nagyon sok dologgal nem értek egyet továbbra se(mojo push,az aop ennyire előszállása,drew elpazarlása) de roman győzelme most jól jött mivel valszeg nem hagyják sokadszor veszíteni őt ami valszeg azt jelenti végre lesnar bukja az övet és valszeg romanre vált táskát strowman ami megint egy braun vs romanhez vezethet ami múltkor is jó volt….szóval így még jó vége is lehet lesnar vicc uralmának

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

RAW, SmackDown, NXT, PPV, Hírek, Érdekességek