RAW Összefoglaló, január 21. – Rácáfolni a majdhogynem lehetetlenre!

Hat nappal a Royal Rumble előtt Oklahoma Cityből jelentkezik a RAW, amelynek nyitányán a címvédő Universal Heavyweight Champion, Brock Lesnar érkezik a kötelek közé.

Videó-tiltás esetén ide kattintva tekinthető meg az adás!

Paul Heyman mikrofont fog, a szokásoknak megfelelően bemutatkozik és felkonferál, majd gyorsan rátérne a dolgok üzleti részére, amelyet a vasárnapi címmérkőzés képez. Múlthéten a világ szemének láttára, Finn Bálor kopogtatta John Cenát. Nem volt helye véletlennek, vagy vitatottságnak. Finn Bálor színre lépett, és meglátta a lehetőséget. Legalább annyira, mint John Cena, aki a mérkőzést követően kijelentette, hogy hisz Finn Bálorban – csakúgy, mint a WWE Univerzum. Paul megvallja, egyrészt, hogy kell is, másrészt, hogy ő maga is hisz Finn Bálorban. Finn Bálor azt reméli, hogy most vasárnap a Chase Fielden John Cenához hasonlóan Brock Lesnart is lenyomja – kihasználva a sorsszerűségből és megpróbáltatásokból fakadó előnyt. OLyasvalakivel néz majd szembe, aki Braun Strowmanre készült ezidáig. Ehhez képest, némileg ismeretlen terep lesz számára Finn Bálor személye és ez az, amelynek nyomán Finn Bálor elhiszi, hogy kétszeres Universal Champion lehet a Royal Rumble-lel bezárólag. Heyman egy sajátságos hasonlattal élve előrevetíti, hogy Finn Bálornak szemernyi esélye sincs Brock Lesnarral szemben. Rá kell majd jönnie, hogy még csak nem is tartozik egy ringbe Brock Lesnarral. Mitöbb: az összecsapásuk végén, miközben felnéz majd a címet magasba emelő Lesnarra, arra fog gondolni, hogy most már hisz Brock Lesnarban!
Az első számú kihívó helyett, Mr McMahon bukkan fel. Vince mikrofont fog, méltatja egy kicsit Paul felvezetőjét, majd megjegyzi, hogy az egyetlen módja annak, hogy higgyünk Finn Bálor győzelmében, az az, hogy ha hiszünk Dávid és Góliát csatájában. Vince a modernkori Dávidkét aposztrofálja Bálort, ám szerinte aki komolyan úgy véli, hogy Bálor megverheti Lesnart – az hisz a tündermesékben.
Braun Strowman robog be. Felkapaszkodik a ring szélére, majd mitsem törődve Vince-szel és Brock ugrálásával, kijelenti, hogy a múltheti volt élete legrosszabb napja. Baron Corbin megfosztotta őt százezer dollártól, és a Universal Championship-meccsétől a Royal Rumble-re. Ugyanakkor, Strowman szerint ez volt a legjobb dolog, amely Brock Lesnarral történhetett. Strowman biztosít, hogy ha valamilyen úton-módon Lesnar megtartja a címet – ő várni fogja.
Finn Bálor is csatlakozik. A régi lejárt lemez – vallja Bálor! Ahhoz képest, hogy ő vert meg három másik szupersztárt a vasárnapi lehetőségért. Hangsúlyozza, hogy kiérdemelte a mérkőzést. Tudja, hogy Vince nem hisz benne, de meg fogja verni Lesnart és visszaszerzi a bajnoki címet. A Dávid és Góliát párhuzamnál maradva, Bálor óvaintette a jelenlévőket, hogy Dávidban sem hitt senki és kinevették őt – míg le nem igázta Góliátot.
Vince-nek az a remek ötlete támad, hogy Bálor csapjon össze Strowmannel, Lesnar pedig figyelmezzen a ring mellől.

Braun Strowman vs. Finn Bálor 
Bálor végig dacolt az elemekkel, így Strowman félig-meddig Lesnarnak is címzhette a látottakat. Egy ponton a felső kötélről taszította a bajnok karjaiba Finnt, aki rögtön el is szenvedett egy overhead belly-to-belly suplexet. Lesnar kész lett volna megütközni Strowmannel, ám Bálor visszavágott. Alaposan kiosztotta Lesnart, majd befejezte volna a meccset Strowmanen, de a Coup de Grace-t követően Lesnar vetette rá magát. Villant az F5, amelynek nyomán a címvédő maradt egyedül talpon.

(Hiszünk a tündérmesékben?!) 

Az új Intercontinental Champion Bobby Lashley, valamint szószólója Lio Rush érkeznek. Lio szerint Bobby nem pusztán Ambrose-nál és Rollinsnál jobb, hanem az egész rosternél. Nem azért vannak itt, hogy nyílt kihívást tartsanak mert az nagyon gyerekes cselekedet. Bobby színtiszta profi, aki csak nagyban hajlandó játszani.
Ünneplésüket Apollo Crews zavarta meg, így csakhamar jöhetett a két szupersztár összecsapása.

Bobby Lashley vs. Apollo Crews 
Nem történt meglepetés, az All Mighty sikerrel vette az akadályt.

Nyomban felhangzott Seth Rollins zenéje, ám az Architect most egyáltalán nem akart Lashleyékkel foglalatoskodni. Seth mikrofont fog, majd rátér, hogy néhány hónapja még két címet birtokolt és a testvérei is ott voltak az oldalán. Nem koncentrálhatunk arra, ami nincs, tudunk ellenben arra, ami adott. Amíg itt ez a ring a talpa alatt, mikrofon a kezében, ott ég a tűz a szemében – kijelentheti, hogy meg fogja nyerni a Royal Rumble-meccset. Nem lesz egy sétagalopp, de magasról tesz rá mert ez az egész életéről elmondható. Nem tartozik a WWE által előnyben részesített atléták közé. Nem olyan nagy, mint Drew, és nem is olyan erőteljes, mint mondjuk Bobby Lashley. Csak kisvárosi srác Iowából, aki ezer más dolgot is csinálhatna, de inkább itt van a kötelek között a szívétől vezérelve. Vasárnap harmincan fognak ugyanazért küzdeni, de a végén ő marad majd egyedül – megnyerve a Royal Rumble-t!
Drew McIntyre érkezik. Közli, hogy le fogja rúgni Rollins fejét a helyéről, de előtte korrigálná az elhangzottakat. Nem enged teret Seth hazugságainak. Halvány esély sincs rá, hogy Seth megnyerje a Royal Rumble-t. Egész egyszerűen a stílusából fakadóan. Röpköd össze-vissza, vagyis felelőtlen – így az lesz a vége, hogy kiejtik. Drew reméli, sőt fohászkodik érte, hogy a végén ők ketten maradjanak a meccsben. Ennél fogva, Seth szemébe nézhet és láthatja a tekintét, miután kiejtette őt a mérkőzés megnyeréséért.

Seth Rollins vs. Drew McIntyre 
Ezúttal is bizonyították, hogy nem tudnak rosszat alkotni egy az egyben. Úgy küzdöttek, mintha a világbajnoki cím volna terítéken. Drew el bírta kerülni a Curb Stompot, Rollins a Claymore-t, így végül csak nüanszok döntöttek – utóbbi javára, hisz egy leszorítás nyomán Rollins megszerezte a győzelmet.

A Revival szeretne kicsikarni magának még egy címmérkőzést Vince-től, ezúttal azonban szeretnék ha vendégbírót kapna a mérkőzés. Vince kapva-kap az érkezőn, és Curt Hawkinst teszi meg a feladatra.

Dean Ambrose ad hangot abbéli meggyőződésének, hogy Rollinst és Lashleyt is ki fogja ejteni a Rumble-ből. Elismeri, hogy 2018 nem az ő éve volt. A kórházakat járta, miután agyonstrapálta a testét. A Rumble megnyerése felér majd számára egy megváltással.

Lucha House Party vs. Jinder Mahal & Singh Brothers 
Mit ártottunk, Vince? LHP-siker született.

Elias vs. Baron Corbin 
Corbinnak ezúttal meg tudta nyerni az Elias elleni találkozóját. Élnek a Rumble-remények?

A Moment of Bliss aktuálic epizódjában a női divízió Rumble-várományosai léptek színre. Lacey Evans zárta rövidre a vitát, és igyekezett egyúttal eloszlatni a kétségeket afelől, hogy ő nyeri majd meg a Royal Rumble-t.
A részvételét bejelentő Blissnek cseppet sem tetszett az önjelölt Lady fellépése.

Heavy Machinery vs. The Ascension 
Otis és Tucker elsöprő győzelmet arattak a szebb napokat is látott Ascensionnel szemben.

The Revival vs. Chad Gable & Bobby Roode (c) – RAW Tag Team Championship
Dawson és Wilder taktikája cseppet sem jött be, hisz Hawkins nagyon ébernek bizonyult. Minden csalási kísérletet kiszúrt, így aztán Gable-ék a sokadik nekifutásra lezárhatták az összecsapást.. Hawkins szabadult volna, Dawson azonban leütötte. Hiába a fenyítés, berobbant Ryder, aki megmentette egykori partnerét.

Ronda próbál rájönni, hogy miért is tartozna őt elszámolással Sasha irányába, de azt a következtetést vonja le, hogy nem tett semmi rosszat. Elismerte Sasha-t, ő azonban támadólag lépett fel. Megrengette a viselkedésével a tiszteletet, amelyet Ronda táplált az irányába. Nagyon akarta ezt a meccset ellene, tepert érte, de idő közben átértékelte a dolgokat és ennek megfelelően lép majd fel Sasha ellenében.

Ronda Rousey & Natalya vs. Sasha Banks & Bayley 
A főesemény előtt Sasha megpróbált még beférkőzni Rousey bőre alá, így aztán az ütközetnek egy roppant morcos Rousey vágott neki. Sikerült távoltartani az ügyek érdemi részétől – köszönhetően Bayleynek, aki ledúrta őt a ring széléről, miután mentette maguknak a meccset. Natalya a Bank Statementbe szorult, és nem maradt más választása, mint kopogni a szabadulás érdekében.

Folytatás vasárnap, az év első gálájával.

9 című bejegyzés “RAW Összefoglaló, január 21. – Rácáfolni a majdhogynem lehetetlenre!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Egy éve ilyenkor nem hittem volna, hogy Bálor-nak szorítok, de be kell vallani, jól mozog a ringben, ha a karaktere számomra semmilyen is (legalább lenne értelme a Démon karakternek.. mondjuk, hogy teljesen más lenne olyankor a személyisége…).
    A Rumble-ről pedig annyit, hogy ha mindenképp RAW-s nyeri, akkor Ambrose legyen az. Tud ő érdekes feudokat lenyomni, csak hát az nem mindegy, hogy ki ellen. Drew és Seth számomra unalmasabbak, mint Ambrose.
    Corbinnak pedig adjanak egy badass karaktert, az áll neki jól.

    Kedvelés

    1. szóval Drew és Rollins unalmasak de sokkal jobbak a ringbe
      Ambrose-nak meg felesleges a Rumble nyerés hiszen senkit se érdekel nagyjából , karakter talán megvan ringbeli tudás abszolút nincs

      Kedvelés

  2. meglepően jó adás volt
    Finn és Sasha erősek, több jó meccs, Hawkins a legjobb bíró a WWE történelmében, Apollo egész szórakoztató volt

    csak a női szegmensek voltak borzalmasak
    Ronda szövegíróját ki kell rúgni ha meg ő írja akkor meg el kell őt tiltani ettől
    levágjam a hajam és azzal mossam meg a lábát? mikor ezt leírták senkinek nem tűnt fel hogy mennyire szar?

    Kedvelés

  3. Szóval Rollins tuti nem nyer Rumblet, mert ma nyert 😀
    Amúgy a Moment of Blissből kimaradt hogy Alexa is bejelentette hogy megy a Rumbleba, tehát végre visszatér 😀

    Kedvelés

  4. Te jó isten milyen rossz raw volt….főleg a múlt heti után….lashley apollo meccsen semmi karizma nem volt kb ….kínos hogy eliast erre használják…..corbin mar unalmas ezzel a gimmickel….dean csak igy van továbbra is…..mahal vs lucha party…..micsoda izgalmak…..szegény drewt tök jól felépítették erős karakter meg minden hitelesen odavághatná lesnart de ezekkel a vereségekkel gyengítik erősen és lehet rollinst akarjak lesnar ellen de sztem drew karaktere jelenleg sokkal alkalmasabb lenne rá….a tag részleget meg hagyjuk is mert az úgy nevetséges ahogy van…..ez a raw a múltheti után főleg kb 2-4/10

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!