WWE SmackDown 2012. november 16. – Eredmények

A SmackDown-t 2012. november 16-án Cleveland városában, Ohio államban rendezték meg, ahol előre bejelentették, hogy lesz szó majd arról, hogy a WWE Bajnok lassan már egy éve birtokolja a címét, valamint a Foley csapat új tagjáról és nem maradhat el Big Show sem, akinek fel kell kötnie a gatyáját, ha továbbra is Nehézsúlyú Bajnok akar maradni.

Láthatjuk, amint Sheamus sétálgat a parkolóban, úgy tűnik mintha várna valakit. Legelőször bejelentik, hogy Cleveland város szülöttje jelenik meg, aki nem már mint The Miz. Ismét a Miz TV-vel indul ez az adás, aminek a rajongók rendkívül örülnek, a Foley csapat új tagja hatalmas szeretet kap. A rajongók azt kiáltozzák neki, hogy: Miz is Awesome (Azaz: Miz csodálatos.) Miz első szavai, hogy jó itthon lenni, majd szeretne mindenkit köszönteni a WWE legnagyobb talk-show-jában, a Miz TV-ben. A RAW-n őt szavazták meg a Team Foley-ba, ahol a rajongókért szerepel majd, a WWE Univerzum remekül döntött, mert a hivatalos poszteren is ő szerepel, mert egy túlélő. Ám ő csak egy túlélő, van itt rajta kívül még egy, aki segítségével az ellenfél csapat vezetőjét legyőzheti, a Hardcore Legenda, Mick Foley!
Foley-t is nagy szeretet fogadja, részben mert Miz a csapatába került, valamint mert egy rendkívül elismert szupersztár volt és most már egy példakép. A csapat vezetője azt mondja, hogy voltak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy The Miz-t választották, hiszen ismeri már a pankrátort. Van Miz-nek két arca, lehet, hogy vasárnap úgy fog küzdeni, mint egy túlélő hős, akárcsak a WrestleMania-n John Cena ellen. Vagy ismét elbújik egy álarc mögé, ahonnan nevetve végignézi a csapata verségét. Miz erre úgy reagál, hogy inkább amiatt kéne félni, hogy ott lesz még a diszfunkcionális Hell No csapat, a magányos, önfejű Randy Orton és aki ellopta Miz-től az Interkontinentális Bajnoki övet, Kofi Kingston. Mick erre azt feleli, hogy gondolta, hogy lesznek majd ellentétek, ezért a mai napra a Miz TV-be összehívott egy csapattalálkozót.
Legelőször Kofi Kingston jelenik meg, majd a Tag Team Bajnokok, végül Randy Orton. Mick felkér valakit, hogy kezdje el a beszélgetést, mindenki vár, majd egyszerre megszólalnak a Hell No csapat tagjai. Végül Bryan mondja, hogy Kane bocsánatot szeretne kérni, amiért azt nyilvánította ki, hogy Daniel a leggyengébb láncszem a csapatban. Kane erre pedig egy köszönetet mond inkább The Miz-nek amiért remek tag team partner volt neki a RAW-n. Daniel erre felkapja a fejét és kijelenti, hogy Kane nélküle nem Bajnok lenne, hanem egy barangoló vesztes. A szokásos kiáltozásban egymásnak esnek, hogy ki is a Tag Team Bajnokok. Kofi is közbeszól, aki megpróbál véget vetni a szócsatának, elvégre egy csapatban vannak mindannyian, ám The Miz szólal meg, aki pedig az Interkontinentális Bajnokba köt bele. Kingston erre csak annyit mond, hogy Miz inkább lépjen hátra mert ismét fejbe kell rúgnia. Foley közéjük ugrik, nehogy elszabaduljanak az indulatok, majd azt mondja a Legenda, hogy most inkább szólaljon meg az igazság hangja, Randy Orton. A Vipera nem is figyelt erre a beszélgetésre, ami körülötte zajlott majd visszakérdez, hogy ő lenne az igazság hangja? Ezt pont Foley mondja, akivel régebben többször arcon köpték a másikat és a csatájukat rajszegek, székek, botok segítették. Orton szerint a legjobb ember ebben a csapatban Foley, a sok viszály ellenére a Vipera még mindig elismeri és kedveli a Legendát. A bizalom viszont nincsen meg benne The Miz iránt, Randy ellöki a mellette lévő Survivor Series posztert, ami Miz-t ábrázolja.
Most már Randy-t is vissza kell kissé tartani, de ebben a pillanatban a bejárathoz szegeződik mindenki figyelme, hiszen érkezik Dolph Ziggler csapata. Most pedig a két csapat között alakul ki vita, de inkább a mérkőzésekre kéne fektetni a hangsúlyt, ezért a legelső mérkőzés el is indul.

Kofi Kingston vs Damien Sandow

A csata hosszú volt, de befejező mozdulat nélkül ért véget, Sandow egy sima kis kopogtatással küldte földre ellenfelét, aki nem tudott kirúgni a 3-ig. Ez egy kis lelki előnyt adhat a Ziggler csapatnak, de az este során még lesz küzdelme a két csapatnak valamilyen formában.

A RAW-ra térünk át, amin AJ és John Cena sztorija újabb pontjához érkeztünk el, amiben egy kisebb botrányt alkotott Vickie Guerrero, mert különféle bizonyítékokat keresett arra, hogy John Cena és a díva között szerelmi viszony van.

Aksana, Alicia Fox és Eve vs Kaitlyn, Natalya és Layla

A dívák mérkőzése valamivel hoszabb volt a szokásosnál, amiben a face karakterek győztek. Kaitlyn a befejező mozdulata után kopogtatni tudott.

Booker T kimegy a pakolóba, hogy beszéljen Sheamus-szel, aki már egész este itt várja, hogy megérkezzen Big Show. Ám addig nem jelenik meg a Nehézsúlyú Bajnok ameddig a Kelta itt vár. Book ígéretet tesz, ha most Sheamus elhagyja a parkolót, akkor a ringben találkozhatnak a mai este folyamán.

Randy Orton és The Miz vs Dolph Ziggler és Alberto Del Rio

A csata eléggé hosszas volt, ami végén Miz-nek kúsznia kellet a pacsiért, eléggé elintézték, ahogy Orton belépett a ringbe átvette az irányítást és az RKO-ra készült, de a sarokba érkezve Miz rácsapott a hátára és bement, hogy bevigyen egy Skull Crushing Finale-t Del Rio-nak, ami sikeres is volt. Orton nem viselte el, hogy Miz learatta a babérokat és kiosztott az ünneplőnek egy RKO-t.

Sheamus és Show a ringben találkoznak, és teljesen elszabadulnak az indulatok közöttük. Sheamus most azonnal akarja a mérkőzést Big Show ellen, de még várnia kell pár napot a Suervivor Series-ig. A Kelta nem bírja türtőztetni magát, már teljesen elborította a düh és neki akart támadni a Bajnoknak. Booker T viszont közéjük állt.

Kane vs Wade Barrett

Nem volt túl hosszú a csata, mert diszkvalifikálták Wade Barrett-et, amikor Kane a Chokeslam-re készült érkezett a Ziggler csapat, akik megtámadták a Nagy Vörös Szörnyet. Fokozatosan jöttek a csapattársak és legyőzték a heel karaktereket. Orton kiosztott egy RKO-t Sandow-nak és Ziggler-nek, ezzel ért véget csetepaté, aminek a végére a bejárathoz megérkezett Miz is, aki csak a nyakát fájlalta.

A RAW-n már többször láthattuk Brad Maddoxx arcát, aki szupersztári szerződésre vágyott és ringbe kellett lépnie Ryback ellen, de a bestia megsemmisítette.

Antonio Cesaro vs Sin Cara

R-Truth a kommentátoroktól figyelte a harcot, amiben Antonio megszerezte a finisherje után a győzelmet.

Big Show vs ?

Booker kiírt egy mérkőzést Show-nak, de az ellenfelét nem jelentette be, látható volt a teljes meglepődés és egy kis rémület a Bajnok arcán, amikor megszólalt a hatalmas pankrátor zenéje. A csatát Show nyerte a W.M.D. után majd amikor kisétált a parkolóba Sheamus várta aki óriási verésben részesítette.

Ezzel ért véget a SmackDown, vasárnap a Survivor Series, hétfőn pedig a RAW jelentkezik.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!