WWE SmackDown 2012. november 30. – Cena ismét a SmackDown-on

A SmackDown-t 2012. november 30-án Bossier City-ből, Los Angeles-ből jelentkezik, ahol pár összefoglalóval indítanak. Láthatjuk, ahogy a három srác, akik magukat csak Pajzsnak nevezik megtámadja Kane-t, CM Punk ellenfelét, de segítségül érkezik Ryback, aki rendet teremtett, ám az elmenekülő Punk-nak visszatért a bátorsága és leütötte hátulról a Bestiát. Utána pedig ismét a mellkasára tette a lábát és magasba emelte az övét. Majd azt a pillanatot is láthatjuk, amikor Sheamus nagy csatájának a következő állomása a TLC gála lesz, mivel Booker T kihirdette, hogy Show ellen ringbe szállhat egy Székes meccsen. Az utolsó összefoglaló pedig a ismét a Hétfői RAW-ra tekint vissza, ahol John Cena legyőzte Dolph Ziggler-t és ölelkezve távozott az arénából AJ-vel.

JBL és Josh Matthews köszönt minket elsősorban, majd megjelenik az este első szupersztárja, ismét a SmackDown-on, John Cena. Cena azzal kezdi, hogy ő nem a SmackDown pankrátora, de jó dolog itt lenni, különösen azért mert már tűkön ülve várja a főmeccset amiben szerepelni fog a riválisa, Dolph Ziggler. Dolph valaha volt legnagyobb teljesítménye az volt, hogy Vickie Guerrero neki adta a 600. SmackDown-on a Nehézsúlyú Bajnoki övet, amit 2 perc alatt elvesztett Edge ellen. Most pedig ő a Money In The Bank győztes és a legnagyobb félelme az, hogy elfogja veszíteni a táskáját. Ziggler ezért a RAW General Menedzsere mögé bújik el, aki megvédi őt mindentől, de nem tudta John-tól a RAW-n, mert Dolph veszített. Ma este pedig ismét ez fog történni, a főeseményen Dolph kudarca hatalmas lesz, mert Sheamus a földbe döngöli.
Ekkor megszólal a Mexikói Arisztokrata zenéje és megjelenik Alberto Del Rio Ricardo kíséretében. Alberto azt mondja, hogy Cenának inkább Del Rio miatt kéne aggódnia, nem pedig Ziggler miatt. Del Rio egykori Royal Rumble és Money In The Bank győztes, aki két alkalommal szerezte meg a WWE Bajnoki övet. Nem Dolph miatt kéne félnie Cenának, Dolph most Sheamus-szel lesz elfoglalva, de Cena? Cena erre azt válaszolja, hogy neki itt van Del Rio és levág a mexikóinak egy óriási jobbost.

John Cena vs Alberto Del Rio

Nem volt rossz mérkőzést, ami a két szupersztár között zajlott, végezetül John Cena tudta megszerezni a győzelmet, mert Del Rio az STF-ből szabadulva beleakadt egy ugrásba, ami Cena felkészülő mozdulata, ám nem is kellett az AA, mert Alberto ebből sem tudott kirúgni. Cena amint haladt ki az arénából Ziggler hátulról leütötte a táskájával.

A backstage-ben láthatjuk, amint a Hell No és Kofi Kingston diskurálnak arról, hogy a ma este egy 3 a 3 elleni Tag Team mérkőzésen fognak szerepelni Wade Barrett és a Prime Time Players ellen, de a szokásos módon Daniel és Kane között nincsen meg az egyetértés, amiből Kingston-nak kezd ellege lenni, hiszen győzni szeretne. Majd egy másik helyszínen azt is láthatjuk, hogy Cena és Booker beszélgetnek arról a támadásról, amit Dolph indított az első mérkőzés után. Book megérti, hogy John dühös, de arra kéri, hogy ha nem bírja türtőztetni magát, akkor is csak a mérkőzés után jelenjen meg, de diszkvalifikációval kelljen véget érnie a csatának.

Great Khali vs David Otunga

Az óriást ismét elkísérte a ring mellé Hornswoggle, aki figyelemmel kísérte a csatát. A harc nem volt túl hosszú, végül Khali szerezte meg a győzelmet, aki ez után táncra is perdült a kis törpével a győzelem ünneplésére.

Hell No és Kofig Kingston vs Prime Time Players és Wade Barrett

Hosszú csata volt, amiben végezetül egy csapatjátékkal nyert a Bajnokok csapata, Kane a Chokeslam után pacsizott Bryan-nel, aki beugrott a ringbe és bevitte a No Lock-ot és feladatta a harcot Darren Young-gal.

Láthatjuk ahogy a Pajzs megtámadta Kane-t, majd Ryabck segítségnyújtása nem járt túl nagy sikerrel.

Damien Sandow behív egy nézőt, akinek feltesz pár kérdést Amerikáról, a néző remekül is válaszol, végül a harmadik kérdésre azt válaszolja, hogy ötlete sincs. Erre Damien elzavarja a ringből az arénából és Amerikából.

Damien Sandow vs Tyson Kidd

Egy nem túl hosszú mérkőzésen Sandow nyer.

3MB vs The Usos

A 3MB-ből Mahal és Slater küzd meg az ikerpár ellen, végezetül Mahal befejezője után ér véget a csata.

Dolph Ziggler vs Sheamus

A harc hosszú volt, de diszkvalifikációval ért véget, mert Sheamus szorítását Ziggler nem tudta kivédeni, Show érkezett, aki megtámadta a Keltát. Segítségül Cena jött, aki Sheamus-szel közösen elintézte Dolph-ot és Show-t.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!