WWE SmackDown november 1. – Eredmények és videók

A SmackDown 2013. november 1-én Tampa városából indul, Flo Rida államból, ahol nem másokkal indít a szervezet mint a Shield triójával.

Megjelenik a kivetítőn a három srác, akik közül Dean Ambrose elmondja, hogy az Uso Ikrek már kicsit messzire mentek, a mai adásban viszont összecsapnak majd a Shield-es fiúk ellen, amiben kiderül, hogy ki is az aki erős és megtöretlen. Bebizonyítják majd, hogy mi is az igazság, szóval mindenki higgyen a Shield-ben.

The Shield vs The Usos

Visszatekinthetjük, hogy mi is történt a RAW-n, amikor Big E Langston visszavágót vívott Dean Ambrose ellen az United States címért. Itt végül Roman és Seth neki estek a kihívónak, ezért diszkvalifikációval végződött az összecsapás. Ezt követően pedig az Uso srácok érkeztek segítségül a mérkőzés típusa pedig egy 3 vs 3 Tag Team meccs lett.

A most megrendezendő csapatharcban Big E a ring mellől figyelte a történéseket. Végezetül a csatában Jimmy képes volt lekopogtatni Ambrose-t egy látványos fordítással. Az ikrek győzelme után Dean neki esett az őt lekopogtató Szupersztárnak, amit követően Big E berobbant a ringbe és megpróbált kiosztani egy Big Ending-et Ambrose-nak, ám ekkor Reigns érkezett. Végül egymással szemben álltak mind a 6-an.

Ezt követően John Cena zenéje szólal meg és a Nehézsúlyú Világbajnok érkezik meg az arénába. Cena a ringbe kocog, ahol magasba emeli a Bajnoki címét. Láthatjuk, hogy mi is történt az előző RAW-n, ahol John ugyanígy megjelent, hogy mondjon pár szót a visszatérését követően, ám félbeszakította őt Damien Sandow, aki kemény verésben részesítette a Bajnokot, majd megpróbálta beváltani a Money in The Bank táskáját, viszont nem járt szerencsével…John elmondja, hogy a jövőben sokat lehet majd őt látni a SmackDown-on, hiszen egy jó ideig szeretne Nehézsúlyú címvédő maradni. Viszont ne tekintsünk előre, sem a jövőbe, sem hátra a múltba. Ez egy új nap a Bajnoknak és a szervezetnek, egyre erősebbnek érzi magát, így sokkal magabiztosabban jelentheti ki, hogy a Bajnok itt van!

Ezt a mondatot követően megszólalt a Real Americans zenéje, Zeb Colter és fiai érkeznek az arénába. Colter szerint van pár erkölcsi baklövés a nézőkben, hogy támogatják még mindig John Cenát. Viszont arra jött rá, hogy nagyon sok közös van Jack-ben és Antonio-ban, valamint John Cenában. Mindannyian igaz amerikaiak, Cena egy igazi hős, egy harcos, akinek az ereiben amerikai vér folyik. Ezért is szeretné meghívni John-t a Real Americans csapatba.

A SmackDown összefoglalója valószínűleg nem lesz befejezve, ha mégis akkor az elkövetkező napokban. Elnézéseteket és megértéseteket kérjük
Letöltési link: http://www.multiupload.nl/MDWN360GAF

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

RAW, SmackDown, NXT, PPV, Hírek, Érdekességek