Versenysorozat a cserbenhagyás nyomán (SmackDown Összefoglaló)

Helyszínünk továbbra is a Chicago-i Allstate aréna, amelyben pillanatokon belül elstartol a 2017-es esztendő utolsó főroster adása.

Daniel Bryan érkezik a nyitányon, majd tudatja, hogy mennyire nagyszerű érzés visszatérne ide Chicago-ba. Úgy véli a SmackDown múlt heti epizódja elég hullámvasútszerűre sikeredett, többek között 2017 egyik legmeglepőbb pillanatával, amely váratlan helyről származott. Egész héten próbálta felvenni a kapcsolatot Zigglerrel, de ő válaszra sem méltatta. Cselekede így azt a látszatot kelti, hogy lemondott a United States bajnoki övről. Ha most nézi ezt az adást, jobb ha tudja: a WWE Univerzum a legjobbakat kívánja neki. A történelem egyik legnagyobbjának tartja Dolphot, de tovább kell lépnünk az érdekek miatt. Büszkeséget jelent, hogy a SmackDown rendelkezhet a United States öv történelmével és presztízsével, így hát egy versenysorozat dönt majd a következő hordozójáról. Még ma este elindul ez a bizonyos viadal, méghozzá egy Baron Corbin kontra Bobby Roode összecsapással.
Shelton Benjamin és Chad Gable érkeztek, voltaképp azért, hogy felelősségre vonják Bryant. Nem értik miért lett Fatal Four Way a Clash of Champions címmeccs, amit megnyertek volna ha egy az egyben zajlik. Mi sem bizonyítja ezt jobban a múltheti eseménysornál, amikor is legyőzték a bajnokokat.
Aiden English és Rusev párosa szintén az övek várományosaiként léptek színre.
A New Day triója sem maradhatott el, Xavier eszmefuttatásából pedig nyilvánvalóvá vált, hogy magukat tartják a címek jogos kihívóinak.
Bryan mindenkinek igazat ad, így hát kiír most azonnali kezdéssel egy Triple Threat meccset. A győztes mehet az ikrek ellen a Tag Team övekért.

Chad Gable, Shelton Benjamin Vs. Aiden English, Rusev Vs. Big E, Xavier Woods – Triple Threat mérkőzés a kihívói jogért 
Mondanunk sem kell, hogy a #RusevDay őrület az egész mérkőzésre kihatott. Akárcsak a PPV-n, úgy most is közel állt a győzelemhez Rusev és English, de még a dupla Accolade sem volt képes megváltani a jegyüket a bajnokok ellen. Benjamin mentette a meccset, majd kisebb-nagyobb nehézségek árán semlegesített Big E-t, akinek innentől már csak ki kellett osztani a tag-finishert.

Gable és Benjamin tehát az első számú kihívói státuszban, jövő héten pedig meg is kapják címmérkőzésüket az új esztendő első SmackDown adásán.

Bryan érdeklődik a vezérkari irodában Shane-től, hogy jól telt-e a karácsony. O-Mac bevallja, hogy gondolatai akörül forogtak, amit Daniel mondott legutóbb. Végsősoron felbosszantotta őt, és egyáltalán nem tetszik neki, hogy az apjával kapcsolatban vont párhuzamot. Vince tényleg tud könyörtelen, rideg, valamint számító is lenni, ugyanakkor ő alkotta meg ezt, ami ma a WWE, és mindemellé újradefiniálta a bizniszt.. Shane nem érti továbbá, hogy miért írt ki Bryan egy versenysorozatot. A Főirányító szerint Corbin és Roode küzdelmének egyenes úton kellene zajlani a címért. Bryan csak minél több Szupersztárnak szeretett volna lehetőséget biztosítani. Shane a főmeccs ötletében is talál kivetni valót, hisz biztos akar benne lenni, hogy Daniel nem részesíti túlságosan is előnyben Owenst és Zaynt. Bryan kiírta az AJ vs. Kevin meccset, ugyanis az év egyik legördögibb párharcát bonyolították le. Helytálló, hogy az ő csatájuk zárja le a 2017-es esztendőt.

Bludgeon Brothers Vs. Breezango 
Harperék győzelme ezúttal csak DQ-s értelemben nyilvánult meg, köszönhetően a kotnyeleskedő Ascensionnek.

A hölgyek következtek, ám a mérkőzés előtt még bejelentette Ruby, hogy ott lesz a Rumble-ben, és Naomit hajítja majd ki elsőként.

Ruby Riott Vs. Naomi 
Amilyen meggyőző és ellentmondást nem tűrő volt Naomi legutóbb, most úgy nyújtott olyan gyenge teljesítményt, ami egyértelmű és tükörsima vereséggel párosult..
Tovább támadták az egykori bajnokot, akinek Charlotte érkezett a segítségére. A címvédő hatásosan szállt be a bunyóba, de végül felülmúlta őt a túlerő. Megérkeztek a divízió még hiányzó tagjai, hogy sikeresen elszabadulhasson a pokol.

Renee Young kérdezi AJ Stylest a ma esti mérkőzéséről, illetőleg a Sami jelentette potenciális veszélyről. A bajnok hasonlóan kívánja rendezni az ügyet, mint tette azt a Singh testvérekkel. Mikor a ringbe lép, ő a favorit, ellenfelei pedig az esélytelenebbek. 2017-ben kihívás elé állította magát. WWE Bajnokként kezdte az esztendőt, most pedig úgy is fejezi be. Nem érdekli, hogy Sami ott lesz Kevin sarkában. Nme kontrollálhatják a dolgok menetét. Ahhoz, hogy Kevin legyőzze őt, a létező összes módon fölé kell nőnie. Nem volt rá képes idén, és ma sem lesz.

Bobby Roode Vs. Baron Corbin – United States Championship Tournament, kvalifikációs mérkőzés 
Corbinnak a cím elvesztését követően sem javult a helyzete, sőt.. Most még az esélyt is elvesztette öve visszaszerzésére, hisz Roode egy fordítást követően kopogtatta őt.

Tye Dillinger Vs. Jinder Mahal – United States Championship Tournament, kvalifikációs mérkőzés 
Dillinger próbálta ugyan megragadni a továbbjutásra adódott lehetőséget, ám Mahal végül utat talált a győzelemhez, amelyet a Khallas biztosított számára.

Owens és Zayn már nagyban készülnek az ünneplésre, ami az AJ fölött aratott győzelemkor veszi kezdetét.

Randy Orton és Shinsuke Nakamura egyaránt bejelentették, hogy ott lesznek a 2018-as Rumble meccsben.

AJ Styles Vs. Kevin Owens 
Sami Zayn annak rendje és módja szerint próbálta beleütni az orrát a dolgokba. Shane McMahon nem nézhette tétlenül a kanadai duó ámokfutását, így a ringhez sietett.. A dolgok kísértetiesen hasonlítottak a nyáron lezajló eseményekre. A zűrzavarból aztán Owens jött ki a legjobban, miután átfordította a bajnokot és lekopogtatta.

3 című bejegyzés “Versenysorozat a cserbenhagyás nyomán (SmackDown Összefoglaló)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. A kihivoi jogrol donto tt meccs egeszen latvanyos volt. Szerintem most az lopta el a show-t.

    Owenseket nem ertem. Hova vezet ez az egesz? Bryan a sztori szerint felvallalja a konfrontaciot Shane-nel Owens es Zayn miatt? Nem ertem miert jo ez. Owens szerintem nem mukodik face-kent. Mint ahogyan. Bryan sem heel a jelenlegi allapotaban. Es nem is tudom, hogy a kozonseg vevo lenne-e ra. Marpedig ez a sztori vagy oda vezet, hogy Owensek lesznek face-ek, vagy Bryan heel. Mindketto netto baromsag.

    Most nem lepett meg Mahal gyozelme. Ha akarnak meg belole valamikor is bajnokot, akkor neha nyernie kell.

    Kedvelés

    1. Owens(ék) szerintem max akkor lehenek face-(k) ha Shane kitalál valamit és ő lesz heel és így fodul ellenük…. amúgy esélytelen.

      Kedvelés

  2. Bludgeon brothers vs ascension…végre a wwe-nek eszébe jutott egy nagyon jó párosítás főleg ha kicsit misztikusra veszik a feudot
    Ziggler szerintem majd visszajön egy új övvel és az új us bajnok ellen egy öv vs öv meccs lesz mint anno a cena punk feudban…ez még jó is lehet bár az hogy dillinger helyett mahalt pusholták…no komment még szerencse hogy valszeg roode nyeri a tornát
    Viszont én a sami owens egyesüléstől többet vártam…nekem eddig elég csalódás az egész és gyanús hogy csak azért van ez mivel owensnek most nemtudnak normális sztorit adni és addig is lefoglalják..ez az orton nakamura dolog is csak van a levegőben…hát nemtudom mostanában mind a piros mind a kék oldal elég gyenge szerintem feudilag meg sztoriilag..kéne nagyon az a shake up vgy bármi hasonló

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

RAW, SmackDown, NXT, PPV, Hírek, Érdekességek