SmackDown LIVE Összefoglaló, április 10. – A kezdet

Elérkeztünk a megahétvége végéhez, amelyre a kékek adása hivatott pontot tenni. Nincs is időfecsérlés, érkezik a brand főirányítója, Shane McMahon!

Köszönti a rajongókat, megemlékezik a mögöttünk hagyott hétről, s legfőképp a WrestleMania-ról, ahol tanui lehettünk Daniel Bryan visszatérésének. Shane-t nem pusztán az a kiváltság érte, hogy csapatot alkothatott Daniellel, de az álmai és eltökéltsége nyomán a győzelmet is megszerezték. Daniel erre született, mától pedig újra full-time in-ring előadónak számít. Ebből fakadóan visszalépett a General Manageri szerekörből, Shane pedig teljes mértékben megérti és elfogadja a döntését. Ezzel együtt a szituáció új ajtót nyit meg, méghozzá az új GM előtt. Ez a személy nem más, mint Paige!
Nem csalás, nem ámítás. A 24 órája még RAW-n lévő és visszavonulását bejelentő Paige lett a SmackDown közvetett felelőse. Mikrofont fog és elmondja, hogy múlt éjjel a beszédét követően átsétált a függönyön és Shane volt az első, aki fogadta. Paige köszönetet mond, hisz ez a világgal egyenlő a számára. Tudja, hogy jövő héten Superstar Shake-Up, de az mégicsak a jövő héten lesz. Paige szeretne a jelennel foglalkozni, és egy igazán emlékezetes estét produkálni. Némi szócséplés után bejelenti, hogy az adás főeseményén Daniel Bryan egyéni küzdelmet vív majd AJ Styles ellen.

The Uso’s Vs. The New Day – A győztes mehet a Bludgeon Brothers ellen Szaúd-Arábiában
Újabb- immár a sokadik klasszikust szülte a két csapat találkozója. Mindkét részről megvolt a kellő motiváció, hisz Harperék eddig mindig egy lépéssel előrébb jártak. Woods maradt meccsben egyik részről, bele is szaladt egy jókora Superkickbe, amelyre elszenvedte a Splasht is. Jey kopogtatott, és ezzel megváltotta a jegyüket a Network Specialre.

A bejáratnál megjelentek a bajnokok, de ezúttal kibírták, hogy ne okozzanak káoszt.

Naomi-t interjúvolják, amikor is megjelenik Nattie. Cikizni kezdi Naomi-t, valamint felhívja figyelmét az általános közvéleményre, amely szerint az ő győzelme volt a legcsalódástkeltőbb a Mánián. Natalya hangot a reményének, vagyis, hogy Naomi jövő héten átstartol a RAW-ra. Naomi ezt kihívásként veszi, így meg is állapodnak egy meccsben.

Naomi Vs. Natalya 
A közönséget nem igazán érdekelte mi zajlik épp. Naomi győzött.

Renee Young kopog be Shinsuke Nakamura öltözjének ajtaján. Kilép a Szupersztár, így Renne fel is teszi az arra irányuló kérdést, hogy miért támadta meg Styest? Nakamura közli, hogy elragadták az érzelmei. Sajnálja amit tett. Renee is levágja, hogy kamuzik, szóval egyenes választ vár. Nakamura erre kijelenti, hogy nem beszél angolul.

A második óra nyitányán a még mindig címvédő Women’s bajnok, Charlotte Flair érkezik a kötelek közé. Mint mondja, vasárnap a karrierje legkeményebb kihívásával nézett szembe. Mindezek után tudni szeretné, hogy ki a következő?
Billie Kay zenéje hangzik fel, vagyis debütál az Iconic Duo. A bemutatkozásuk rövidre, de annál hathatósabbra sikeredett. Szerintük Charlotte-nak inkább az őket jövővel kellene törődnie, s szavukat bizony tettekkel is alátámasztották.. Nagy verésben részesítették a bajnokot, aki magán kívül volt a zakótól.
Berohant Carmella, húzta magával Chioda-t, aki látszólag abszolút nem volt képben. Nagy nehezen elindult a mérkőzés, Carmella lerúgta, majd kopogtatta Charlotte-ot! Új SmackDown Women’s bajnokunk van a beváltás következtében!

Jinder Mahal a kommentátorok mellől figyeli a következő csatát.

Bobby Roode Vs. Rusev Vs. Randy Orton 
A kellően intenzív mérkőzésen Orton akarata érvényesült, vagyis egy RKO-t követően megszerezte a győzelmet.

Mindez tehát azt jelenti, hogy 2017 után 2018-ban is Orton vs. Mahal párharc vár ránk a Backlashen. A különbség csak annyi, hogy most a WWE helyett a US-övvel foglalatoskodnak majd.

Carmella győzelmi-interjúját hallhattuk, miközben hihetetlen magasságokba méltatta magát.

AJ halad a főmeccsre, de előtte még Renee arról kérdezi amit Nakamura mondott. Stylest nem érdekli, majd Nakamurának is időt szentel ha eljön az ideje. Most másra összpontosít. Sosem gondolta volna, hogy útjaik Bryannel keresztezik majd egymást a WWE ringjében. Daniel lehet, hogy a legjobbak egyike, de nem fenomenális.

Daniel Bryan Vs. AJ Styles 
Visszafogott tévés meccs volt ugyan, de ettől függetlenül minden percét élvezet volt nézni. Amint egyre inkább belejöttek volna és úgy tűnhetett eldől egyik vagy másik oldalra a mérleg nyelve, jött Nakamura is kiosztotta mindenkinek a magáét. Bryannek egy laza Kinshasa-t a tarkóra, Stylesnak pedig a könyökösöket, térdeseket, övön aluli ütéseket, és mindent jót, amellyel továbbra is kiélheti a bajnokon az agresszióját.

Shinsuke távozott, mint aki jól végezte dolgát. Ebből akár Triple Threat is lehetne a Backlashre, de valószínű, hogy Bryan jövő héten átkerül a RAW-ra.

16 című bejegyzés “SmackDown LIVE Összefoglaló, április 10. – A kezdet” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Amúgy értem én hogy Orton megy a Backlash-re az US övért, de akkor mi lesz a Greates Royal Rumble-el? Jinder ki ellen védi meg ott az övet? Érdekes egybeesés, hogy pont aznap van Rusev Day. 😀

    Shinsuke heel turnje nagyon tetszik, remélem nem rontják el.
    Vártam volna azért még 1-2 nagyobb nevet az SD-re.A nőkön kívűl senki nem jött.

    Kedvelés

  2. Randy vs Jinder.. megint? ilyen hamar? miért pont ők? Rusev face vs Heel Marharadzsa az király lett volna 😀 de ez .. nem értem.. Carmella végre!!! Azt hittem kajak elbassz*k neki ezt a táskát , de nem. Hál istennek. Charlotte uralkodása jó volt és istennő, hogy Asuka-t ő verte meg, de ez talán most jót tesz változásnak. Peyton Royce, ahh imádom. Jó volt, hogy ezzel készült elő a terep.
    Új GM, hát nagyon meglepődtem, de nagyon örülök is. Szegény lány imádta amit csinált és tessék elég egy rossz mozdulat a kamu gettós picsától. Kár érte nagyon, de legalább GM lett, ez jó változás is lehet akár!
    Nakamura heel turn.. OK, király, csak vigyél el az övtől majd pls.. RUSEVDAY a WWE övért.. illő lenne már észrevenni, hogy mindenkinek ez kell.

    Kedvelés

    1. Sajnos hiába akar mindenki rusevdayt mivel valszeg nem vince-től jött az ötlet lehet azért is nem nyomja annyira (kár hogy amit meg ő a fejébe vesz khm roman push azt tolja orrba szájba)

      Kedvelés

  3. A mai sd volt az elo pelda arra hogy mindent kamatostul el lehet ba**ni rawon ember aop lashley itt meg iconic duo grat.
    A shake uprol meg annyit hogy valoszinuleg az usoek raw-ballr club sd, ic bajnok sd-us bajnok raw sasha sd-naomi raw meg lehet jon bayle is becky helyett de ezt nagyon nem szeretnem.

    Kedvelés

  4. Ez gonosz poén lesz de nekem most esett le hogy innentől a new day kap majd minden cìmmeccset….khm xavier….khm paige 😂

    Kedvelés

  5. Jajj… Talan ez a legjobb szo erre.

    Nakamura: vegre megkapta a fizimiskajahoz legjobban illeszkedo szerepet. Nem a legjokepubb eloado a keretben ez biztos. Eroltetett gesztusai, rugdosodos, ovodas stilusa nem illett egy jo fiuhoz. Szerintem most sokkal erdekesebb lesz ez a ficko. Habar szerintem Styles magasan jobb, de nem ebredt bennem gyulolet Nakamura irant. Meg. Varom mit hoznak ebbol ki, szerintem meg erdekes is lehet.

    Charlotte: Szerintem megy vissza a raw-ra. Itt mar nincs dolga senkivel. Viszont Asuka meg jon majd ide. Erre penzt is tennek. Na, nem sokat, de tennek.

    Orton vs Mahal: Egy Rusev valoban erdekesebb lett volna. Nem szivesen nezem vegig, hogy Ortonnak ismet meg kell alazkodni az indiai anti pankrator elott. Na jo, ez lehet eros volt, de nem emlitenem egy lapon Ortonnal, Rusevvel, vagy akar Roode-dal. Szerintem barmelyiknel jobb lenne a cim, de majd meglatjuk. A legjobban aztvbirnam, ha mondjuk Orton megszerezne Mahaltol az ovet, amit nyilvan nem fog…es a nyaron lenne meg egy Rusev vs Orton a cimert.

    Altalanossagban azt lehet elmondani, hogy ha minden ertelmes eloado a RAW-ra ment az NXT-bol, akkor ez azt jelenti, hogy az SD-t kezdik szepen leepiteni. A kozos PPV-k utan jon majd a kozos Raw es SD megint. Ugyanis a shake up-on ugyanannyi szupersztart fog erkezni az SD-re, mint amennyi elmegy. Darabra nem lesznek tobben, sem noi, sem ferfi sem pedig tag team vonalon. Es ide most ember kell, tobb ember minden reszlegbe, kulonben lehuzhatjak a rolot.

    Habar mondjuk Owens es Zayn helyett lehet erkezik majd ket uj ember, de ezzel is csak fenntartjakba letszamot, tobben nem lesznek.

    Kedvelés

  6. Amilyen jó és izgi volt a raw ez olyan rosszra sikerült amit nagyon sajnálok mert nekem a smack mindig is szimpibb volt csak tényleg mostmár látványosan leépítik és ha csak nem jön hétfőn vagy 5 értelmes női meg legalább ugyanennyi értelmes férfi divíziós pankrátor itt nagyon nagy bajok lesznek….

    Kedvelés

  7. Paige mint GM
    még többet láthatjuk és hallhatjuk őt… de jó

    Carmella…eww
    de az Iconic Duo jól debütált és az is hitelesebb lesz hogy Carmellától veszik el az övet mint hogy Charlotte-tól

    Orton vs Mahal… megint
    a WWE miért utálja a saját rajongóit? szinte könyörgünk egy Rusevért erre megkapjuk azt századszorra amit már elsőre sem akartunk látni

    Shinsuke volt az est fénypontja
    kétszer is
    zseniális heel már most

    Kedvelés

  8. Ezt hívják kreatív káosznak és smack teljes leépülésének…..charlotte múlthéten elveszi asuka streakjét most carmella legyőzi….wtf….valszeg mert megy a raw-ra de akkor miert nem lehetett asukanak asni az övet könyörgöm hogy legyen egy hiteles bajnok a smacken?….a másik hogy jöhet a 20x is az orton vs mahal ami már először is unalmas volt mert mahal nem tud birkózni orton meg már nem akar….kb semmi normális ember nem jött az nxt–ből se….és ha még bryant és elfogják vinni én tényleg nemtudom mi lesz a smackkel amit most szépen elég feltűnően kb a földig rombolnak minden téren…..grat wwe

    Kedvelés

    1. gondolom azért Mella mert ezek után Charlotte ellen senki nem lenne esélyes
      Carmellát meg bárki meg tudja verni
      plusz nagyon elszabadultak a pletykák hogy ő is elveszíti a táskát így gondolom erre is válasz volt

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

RAW, SmackDown, NXT, PPV, Hírek, Érdekességek