SmackDown LIVE Összefoglaló, május 29. – Cass közbeszól

Az észak-karolinai Raleighből köszöntenek bennünket a már jól megszokott kommentátoraink. Elsőként nem más érkezik, mint a főmeccs egyik majdani főszereplője, Samoa Joe.

Mindenekelőtt, létrát keres, majd felmászik rajta és leakasztja a táskát. Így kezdi el mondandóját, amely szerint a bibliai kötetek azt sugallják, hogy a létra kapcsolatot jelent a Föld és a Mennyország között. Azt is mondják, hogy amikor Jacob lepillantott a létráról, az angyalok leereszkedtek és a megváltóként üdvözölték őt. Joe verziója azonban más, nála nincs helye a megváltásnak. A Money in the Bank után, olyan derűs lesz, mint most, kezében a táskával. Biztosítani fogja magának a címmeccs lehetőségét, és sakkban fogja tartani a világbajnokot. Ma este viszont, Daniel Bryan kárára bizonyosodhatunk meg arról, hogy bizony vannak sokkalta rosszabb dolgok is a visszavonulásnál. Joe szerint javallott, hogy Bryan elmeséljen egy sztorit a gyermekének. Egész pontosan azt, hogy apu otthon lesz a Money in the Bank idején. Otthon lesz, de már egy egészen más emberként. Olyan lesz, aki kudarcott vallott és elszalasztotta a lehetőséget. Joe reméli, hogy Birdie azt is megtudja, ki volt az a nagyon rossz ember, aki ezt művelte a papájával.
Érkezik Bryan, hogy aztán sértettségében röviden és tömören jelentse ki; még egy ilyen, és el fogja törni Joe lábát. Nem akar várni, meccseljék le a dolgot most azonnal.
Megjött végül Cass is, aki bejelentette, hogy értekezett Paige-vel, és ez a találkozó nem fog létrejönni. Nem engedi, hogy Bryan a lehetősége útjába álljon, ugyanis ez cseppet sem őt illeti. Megtudjuk, hogy tisztázták őt, innen pedig csak pillanatok választanak el a pokol kirobbanásától. Cass nevetett utoljára, hisz ő jött ki legjobban a bunyóból.

Mandy és Sonya panaszkodnak Paige-nek, valamint erősen kritizálják a főnökasszony döntését Asukát illetően. Paige erre fogja magát, és kiír egy meccset ma estére Mandynek, méghozzá Asuka ellen, s azért, hogy első kézből bizonyosodhasson meg róla miért is az Empress a kihívó.

Paige ezután hivatalosítja a főmeccset is, amely mostantól Triple Threat Cass-szel kiegészülve.

Shinsuke Nakamura Vs. Tye Dillinger 
Könnyed győzelem az első számú kihívótól.

Stylest interjúvolják rögvest. Nem felejti a múlt héten történteket, emellett úgy véli, Nakamura veszélyesebb, mint valaha. Azt hiszi nála van az előny, de alábecsüli AJ-t. Ezért ő a WWE Bajnok. Okosabban küzd, mint a nála nagyobb és erősebb ellenfelek. Biztosít, hogy kettejük közül csakis ő marad majd talpon.

The Miz & The BAR Vs. The New Day 
A múlt hétről áthozott hat fős tag meccsben nem történt sok minden, leszámítva, hogy a New Day ezúttal is megállíthatatlannak bizonyult.

Mandy Rose Vs. Asuka 
Talán jobban és tovább bírta mint azt vártuk, de az eredmény szempontjából édesmindegy. Villant az Asuka Lock, amely győzelmet jelentett.

Látva a japán lányt, Charlotte biztossá válik, hogy megnyeri a címet a MITB-n. Charlotte a maga részéről a táskát érzi biztosnak, majd a beváltást, amellyel felépítik a WM-visszavágójukat. Becky legalább ennyire magabiztos a maga szemszögéből. Ha már így áll a helyzet, Paige ki is ír közöttük egy meccset jövő hétre.

Sin Cara haverkodna a honfitárssal, ám Andrade és Zelina túlontól is elutasító a rutinos Szupersztárral szemben.

Big Cass Vs. Daniel Bryan Vs. Samoa Joe – Money in the Bank kvalifikációs mérkőzés 
Folytatódik Bryan hullámvasútszerű utazása, hisz meglepetésre ő volt az, aki elszenvedte a döntő manővert. Joe befogta a Clutchba, amelyből nem volt számára menekvés.

A Destroyer tehát sikerrel abszolválta az akadályt, Cass pedig a legvégén még odadurrantott egy jókora Big Boot-ot Bryannek.

6 című bejegyzés “SmackDown LIVE Összefoglaló, május 29. – Cass közbeszól” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Nekem nagyon uncsik,hogy akár egy Tye, akár az Asuka meccs, megy,megy ,folyik ,aztán,mintha lejárna az idő( lehet,hogy az) hiphopp, máris nyer,akinek nyernie kell, szinte nulla előzményből….
    Meg az egész műsor…
    Sanity meg hol van? Cien miért csak az öltözőben lófrál?

    Kedvelés

  2. Elképzelni sem tudtam volna rosszabb forgatókönyvet annál, minthogy ez a 7 láb magas szerencsétlenség esélyt kapjon a táskára.
    Sehol nincs joehoz és bryanhez képest, a seggüket kinyalhatja minden téren.
    De szerencsére joe volt az, aki bekerült a meccsbe, teljesen megérdemelten.
    Az mindenképp pozitívum, hogy most meg lesznek védve a tt övek na de… ah.
    Gallows és anderson egy legendás team, már a wwe-ben is voltak bajnokok, de ezután egy évig le se voltak sz**va, most meg hirtelen csak úgy megnyeretnek velük egy meccset és mehetnek a címekért?
    Ráadásul az ellen a harper és rowan ellen, akik mióta ismét összeálltak, csak egyoldalú pusztítást mutattak be.
    Kb. esélytelenként mennek.
    A rawon meg…
    Magukat a bajnokokat is nehéz komolyan venni, pedig nem lennének ők rosszak.
    Az a gond, hogy nincs megfelelő kihívójuk, a 2 paint leszámítva, de őket még be kell járatni.
    Félek most is jobb híján axelt és dallast küldik ellenük, ami még viccnek is rossz.
    Usoékat át kellett volna tenni a rawra.
    A brand split után az egész sd-t ők vitték a hátukon, ha ők nem lettek volna tt mezőny sem lett volna, viszont most nem fognak tudni érvényesülni, pláne, ha jön a sanity is.
    Ellenben a rawnak úgy kellenének, mint egy falat kenyér.
    Na de ők tudják, mindenesetre kár lenne értük.

    Kedvelés

  3. Valaki megnyugtatna, hogy nem én vagyok az egyetlen aki a RAW-okat maximum 40 perc alatt, az SD-ket pedig maximum 30 perc alatt “nézi” végig? 😀
    Pedig csak a kiszámítható, töltelék meccseket tekerem át meg a reklámokat stb.

    Kedvelés

    1. Youtube-on megnézel egy összefoglalót ott még össze is szedik neked a lényeget és ha jól tudom 30 percnél nem hosszabb :’D
      Legalább is én így vagyok a RAW-nál az SD-t még úgy ahogy megnézem mert számomra a RAW<SD csak kár , hogy a kreatívok ilyen névsorral se bírnak mit nagyon kezdeni 😦 bár fogjuk arra , hogy azért mindig vannak gyengébb hónapok (mostanában túl sok) és az SS-re összepakolnak valami nagyon finomat kék oldalon. Bár akinek a piros adás jobban bejön az leírhatja mit , hogyan alakítana nem egyszer olvasok itt olyan kommenteket amik kreatív téren sokkal jobb ötlet mint amiket ott a nagyok "írogatnak".

      Kedvelés

  4. Megint semmi értelme semminek kb….bryan tap-el nem pedig cass akinek kb ennyi értelme lett volna hogy benne van…..almas-al nem kezdenek semmit….a tag öv meg úgy néz ki már az us öv is eltűnőben…..És folytatódik hogy a bar-t és mizt is legyőzi egy new day …..értelmetlen meccsel értelmetlen vegkifejletek először a tag övek tűntek el most az us és a világbajnoki cím se képviselteti magát…..mondhatom szép statisztika…..én már csak azért imádkozok hogy vágják ki a kreatív teamet minnel előbb és kerítsenek olyakat akik vágják mi van mert ezek hétről hétre se tudjak követni a saját hulye sztorijukat…..

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

RAW, SmackDown, NXT, PPV, Hírek, Érdekességek