SmackDown LIVE Összefoglaló, január 22. – Mr McMahon kontrollál

Wichitából jelentkezik a Rumble előtti utolsó SmackDown, amelynek nyitányán a SmackDown Women’s Championship első számú kihívója, Becky Lynch érkezik.

Videó-tiltás esetén ide kattintva tekinthető meg az adás!

Becky kijelenti, hogy nincs semmi, amit jobban imádna, mint küzdeni ebben a ringben. Volt idő, amikor senki nem figyelt rá, most már viszont meg akarják mondani neki, hogy mi, merre és hány méter legyen. Az egyetlen dolog, amit tennie kell, az a WrestleMania főmeccsébe való bekerülés és az útjában állók fejének lecsapdosása. Kezdve Asukával öt nap múlva.. Becky elismeri Asukát és amiket véghez vitt, de szerinte ő jobb nála. Asuka sosem verte őt meg azért a címért. Asuka – akárcsak a többiek – az általa gyújtott tűznél melegednek. Vasárnap változtatni fog a dolgokon, amint visszaszerzi a címét.
Asuka csatlakozik, de japán halandzsáját Charlotte Flair szakítja félbe.
Charlotte szerint semmi nem lesz izgalmasabb, mint kivagdosni a ringből azt a 29 másik résztvevőt a Rumble-ből. Utána nem marad más számára, mint választani. Sasha Bankset, akit már annyiszor megvert, hogy számolni sem tudja.. Ronda Rouseyt, akiből a szuszt is kicsépelte.. Asukát, akinek megtörte a Szériáját.. vagy épp Beckyt, aki megfeledkezik arról, hogy az elmúlt fél éven kívül is volt erre élet. Charlotte emlékeztet, hogy négy éven át uralta a divíziót – vagyis ő testesíti meg a főeseményt.
Asuka eleget hallott: nekiesik Beckynek. Vad és eszeveszett bunyó veszi kezdetét, Becky-sikerrel bezárólag. Első körben Asuka húzta a rövidebbet..

A reklámot követően, Becky és Asuka harca a színfalak mögött folytatódik tovább.. Bírók és tisztviselők igyekeznek szétszedni a feleket, ám a kedélyek cseppet sem nyugszanak..

Naomi vs. Mandy Rose 
A korábbi bajnok nyomban nekiesett Mandynek, aki még Sonya jelenlétével együtt se nagyon tudott mit kezdeni a felbőszült riválisával.. Később viszont megtalálták a módját, köszönhetően Sonyának, aki elterelte Naomi figyelmét. Mandy a póznának lökte őt, majd gyorsan kopogtatta a győzelem érdekében.

Rey Mysterio utal vissza a 2006-os Rumble-győzelmére, amelyhez több mint egy órát maradt ringben. Vasárnap történelmet ír, előtte viszont Andrade jön a tisztelet jegyében. Megvolt irányába, míg nem aztán Zelina segítségére nem szorult. Rey közli, hogy Zelina ma este el lesz tiltva a ring mellől. Ha Andrade tiszteletet akar, ki kell érdemelnie.

The Miz vs. Cesaro 
Shane-O megbánta, hogy olyannyira felhívta a figyelmet a szabályokra, hisz Sheamus elintézte őt a következtében.. The Miz ugyan megpróbálta kicsikarni a győzelmet, de Sheamus neki is keresztbetett, így hát Cesaro könnyedén fejezte be a csatát a Moneymakeren.
Shane visszavágott volna, de Sheamus harmadszor is mentette a haza becsületét. Kőkemény Brouge Kickkel rúgta le Shane-t, majd Mizt is elintézték. A kihívók egymás hegyén-hátán kötöttek ki a rombadőlt kommentátor-asztalon.

Következik a face-to-face szegmens, amelyhez Vince érkezik elsőként. Kisvártatva felkonferálja a kihívót, majd a bajnokot is.. Bryannek nem akaródzik belépni a ringbe, így Vince nyomatékosítja, hogy miről szól a szegmens.. Bryan kijelenti, hogy esze ágában sincs egy ringbe kerülni Stylesszal, aki szerinte szociopata.. Vince pár perc után megunta a játékot és ezt a “te ártasz, én használok” dolgot és beparancsolta Bryant a ringbe. Ez sem hatott a bajnokra, aki válaszul a górét is kiosztotta néhány keresetlen jelzővel.. Stylesnak elege lett, és ha már face-to-face, elkezdte kergetni Bryant. Nekiesett, Bryannek pedig nemigen volt válasza. A Phenomenal Forearm-tól való távolmaradás érdekében Vince-t húzta maga elé. Bejött, hisz Styles elvesztette a fonalat és védtelen maradt a Running Knee-vel szemben. FICKLE!

Samoa Joe vs. Mustafa Ali 
Ali sebtében nekiveselkedett múltheti bántalmazójának, de az idő előrehaladtával egyre inkább Joe akarata érvényesült. A feltörekvő titán csakhamar bekerült a Clutchba, amelyből nem is talált érdemi kiutat.

Rey Mysterio vs. Andrade – 2 out of 3 falls 
Fight forever! Napestig el tudnánk nézni ezt a párost. Andrade egy egészen elképesztő Powerbombbal szerezte meg a vezetést, de Mysterio nemsokkal később már egyenlített is a Canadian Destroyerrel.. Hatalmas harc vette kezdetét a mindent eldöntő pinfallért, amelyért cserébe ők maguk is mindent a ringben hagytak. Almasnak nem vezetett eredményre a Hammerlock DDT, így Reynek esélye nyílt befejezni, de a 619-et nem a Splash, hanem Joe berobbanása követte..
DQ-val és Joe erődemonstrációjával zárult a találkozó. Joe előrevítette, hogy hasonló vár a többi Rumble-résztvevőre is.. Volt azonban valaki, aki nem így gondolta. Randy Orton egy irgalmatlan nagy RKO-t durrantott oda Joe-nak, aki menten kapitulált.

Folytatás vasárnap, a Royal Rumble PPV-n!

3 című bejegyzés “SmackDown LIVE Összefoglaló, január 22. – Mr McMahon kontrollál” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Azon gondolkodtam hogy joe is megnyerhetne rumblet. Sot .. face joe vs bryan nagyot szolna, seth meg amugyis meg kaphatja Lesnart. Joeval meg csinalnanak már valamit

    Mandy fejlodhetne ahhoz a pushhoz, naomi meg ugy nez ki mint pelenkat hordana 😃

    Szinte egyértelmű mizek nyernek..nem ám egy elnyomott pankrator kapna szerepet hanem a vezetőség egyik tagja meccselget.

    Kedvelés

  2. Szerintem nagyon jó smack volt és ezt a andrade rey feudot tőlem a végtelenségig vihetnék ha ilyen meccseket csinálnak és tényleg rko outta nowhere volt :’D de az a durva hogy most minden feud érdekesnek tűnik még a tag feud is…..viszont egy dolog amit nagyon sajnálok a smackkel kapcsolatban ahogy kezelve van az US öv…..Mondjuk itt cserébe legalább látni a főövet

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!